Sera bolygóján járunk, amely valamikor még egy virágzó civilizáció volt, ahol a vidám városkákban kávéházakban ücsörögtek az emberek, virágzó parkokban sétálgattak kéz a kézben az ifjú párocskák ám ennek mindörökre vége. Nem tudta senki, hogy a város alatti csatornákban „locust” nevű borzalmas lények élnek, akik egyre csak ásnak, ásnak és ásnak, hogy aztán egy nap előtörjenek…
Iszonyatos pusztítást végeztek: majdnem minden civilt lemészároltak és a Coalition of Ordered Governments sem tudott semmit tenni, hogy megóvja őket. Az egyik legtehetségesebb, legtökösebb és legvakmerőbb COG katonatiszt, Marcus Fenix szembeszáll felettesei parancsával és megpróbálja apját megmenteni, aki a háborús zónában maradt, ám letartóztatják, és börtönbe csukják.
14 év telt el az első támadások óta, amikor az idegen lények közelednek Marcus börtönéhez, és már majdnem őt is lemészárolják, amikor egy régi barát kinyitja a börtön ajtaját, a kezedbe nyom egy puskát és közli veled, hogy ismét a COG katonája vagy. Mert hát a te lennél Marcus Fenix. :)

Igen, a sztori tényleg nem egy szám – ez a játék nem erről szól. A főmenünél látható bevezető filmecske őszintén szólva meglehetősen hidegen hagyott, ám amikor már Marcus szerepébe kerültem, azonnal megváltozott minden. A tökéletesen filmszerű átvezetőkben látszik igazán, hogy Marcus mennyire megszenvedett, viharvert figura, csúnya sebhellyel az bokszolókra emlékeztető ábrázatán, de mégis igazi keménylegény, „bad ass” figura benyomását kelti: sokkal vészjóslóbb alak, mint eddig bármelyik számítógépes hős, akit valaha láttam.

Ezt persze csak az Unreal 3 döbbenetes minőségű grafikáján keresztül tudjuk igazán megfigyelni Marcuson. Most először éreztem azt, hogy azok a képek, amiket eddig láthattunk az Epic next-gen motorjáról, az nem csak Photoshop volt, mint oly sokszor a játékiparban, hanem ez a játék tényleg ennyire döbbenetesen jól néz ki – még hagyományos televíziókon is, de HD tévén kiesik a ropi a szádból, amikor meglátod… A brutálisan kinéző, busafejű COG katonatisztek legapróbb ráncait, apró hegeit, a ruhájuk gyűrődéseit, egyszóval mindent megfigyelhetsz rajtuk.
Emellett a környezet valami elképesztően feelinges: a görög és római stílusban megépített, és rommá lőtt várost elnézegetve szinte beleborzongtam, annyira ügyeltek a készítők a részletekre… Amikor az egykor gyönyörű város romjai között a locustok hordái ellen harcolsz, tényleg az az érzésed, hogy valami fontos dologért küzdesz, nemcsak valamilyen unalmas, állandóan ismétlődő helyszínekkel tarkított űrbázison puffogtatsz, mint a bizonyos D. meg Q. kezdőbetűvel ellátott játékokban… :)

A Gears of War pedig aztán tényleg nem csak a durrogtatásról szól – akár a single, akár a multi részt nézzük. Ha csak mész előre, agyatlanul, akkor a locustok pillanatok alatt szétszednek. Minden egyes fedezéket, kiszögellést, sarkot, palánkot ki kell használnod és onnan a fejed felett célkereszt nélkül tüzelned, vagy a bal triggert nyomva tartva célozva lőnöd. Ok, ha a könnyű szinten tolod (de ezt a játékot egyszerűen bűn így végigvinni…), akkor relatíve könnyen kicsinálhatsz mindenkit, de hardcore szinten már minden talpalatnyi területért meg kell küzdeni. A locustok ugyanis brutális külsejük ellenére nem egy buta népség: fedezékből lőnek, oldalról bekerítenek, össztüzet nyitnak rád, szép lassan leszedve a társaidat, majd végül téged is.
Még szerencse, hogy hasonló taktikákat tudsz te is alkalmazni: bár a taktikai Gears of War része nyílván nem Ghost Recon: Advanced Warfighter szintű, de azért meglepően közel járunk hozzá.

A Gears of War jelen pillanatban nemcsak messze, messze a legütősebb Xbox 360 cím, amit eddig láttam, hanem jelenleg nehezen tudom elképzelni, hogy a rivális konzolokon ezt bárki űberelni tudná… (Az eddigi review-k szerint a PS3-féle Resistance: Fall of Man nagyon közel járt, de felülmúlni nem tudta.) Nagyon remélem, hogy aki semmiképpen sem akar Xbox 360-at venni, az egy év múlva látni fogja PC-n is ezt a gyöngyszemet, mert – akár szereted a (taktikai) shootereket, akár nem – ezt a játékot tényleg bűn kihagyni.
Értékelés:97%